Gereblyével ütötte a sértett gépkocsiját

2015. 12. 21., h - 09:11
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a 48 éves nőt.

A Debreceni Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a 48 éves B. Barnánéval szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. december 20-án 15 óra körüli időben egy Debrecen, Biczó István kertben található családi ház előtt megállt egy személygépkocsi, amelynek sofőrje szóváltásba keveredett a ház udvarán gereblyéző nővel. A vita odáig fajult, hogy az asszony kiment az utcára és a gereblyével betörte a sértett gépkocsijának jobb hátsó ablakát és szélvédőjét. Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök a helyszínre mentek, ahol elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 48 éves helyi lakost, akit a Debreceni Rendőrkapitányságra előállítottak. B. Barnáné gyanúsítotti kihallgatásán a nyomozóknak beismerő vallomást tett. A gyanúsított az eljárás során szabadlábon védekezhet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.