Garázdasággal végződött az udvarlás

2014. 12. 13., szo - 07:36
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást az ellen a fiatalkorú gyanúsított ellen, aki betörte az egyik hirdetőszekrény üvegét Debrecenben.

A nyomozás adatai szerint 2014. október 26-án 2 óra 25 perckor egy állampolgár telefonon arról értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét, hogy Debrecen, Piac utcán visszatart egy fiút, aki ököllel betörte az egyik hirdetőszekrény üvegét. A bejelentést követően a helyszínre érkező rendőrök elfogták a garázdát, akihez a sérülése ellátása érdekében mentőt hívtak. A 16 éves helyi lakost ezután a járőrök előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

A fiú vallomásában elmondta, hogy azért törte be a hirdetőszekrény üvegét, mert nagyon ideges lett, mivel az egyik szórakozóhelyen egy lánnyal szeretett volna megismerkedni, azonban a lány nem foglalkozott vele, hanem inkább egy másik fiúval távozott.

A Debreceni Rendőrkapitányság a terhelttel szemben a napokban befejezte a garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.