Garázdaság Marcaliban

2021. 09. 04., szo - 11:28
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A haragosok közötti vita verekedéssé fajult, felmosónyelekkel ütötték egymást.

A rendelkezésre álló adatok alapján a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2021. szeptember 3-án 10 óra 30 perckor bejelentés érkezett, hogy Marcaliban két nő összeszólalkozott az utcán, amit tettlegesség követett. Cselekményük olyan kihívóan közösség ellenes volt, hogy az azt észlelőkben riadalmat, megbotránkozást keltett. A rendőrök 18 és a 63 éves helyi lakosokat előállították a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol mindkettőjüket felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Életmentés a rakparton

Megállt a szíve egy idős nőnek a budapesti alsó rakparton kedden délelőtt. Az ünnepi rendezvények biztosításában részt vevő rendőrök azonnal megkezdték az újraélesztését, amit a perceken belül a helyszínre érő mentők folytattak. Az asszonyt stabil állapotban vitték kórházba.