Garázdaság és becsületsértés

2016. 03. 07., h - 08:49
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni férfi betörte a lépcsőház ablakát, kidobott egy virágcserepet a folyosóról, majd szidalmazta a vele szemben intézkedő rendőröket.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. március 6-án 16 óra 15 perc körüli időben egy férfi megjelent volt élettársa debreceni lakásánál, ahol a folyosón kiabált és agresszívan viselkedett. A férfi vita közben többször belerúgott a lépcsőház ajtajába, majd az egyik ott lévő ablakot betörte, valamint az első emeleti folyosóról ledobott az udvarra egy virágládát. A férfi ezután leszaladt a földszintre.

Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök a helyszínre mentek, ahol a földszinti kukában elbújva megtalálták és igazoltatták a 35 éves agresszív férfit, aki az intézkedés során szidalmazta az egyenruhásokat, velük szemben többször, a becsület csorbítására alkalmas kifejezéseket használt. A járőrök a helyi lakost elfogták és bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A 35 éves S. Györggyel szemben a Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság vétség és becsületsértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyása mellett – folytatja a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mindenki épségben a partra jutott

Bár a meteorológiai nyár már véget ért, szeptember második vasárnapján a Velencei-tónál mégis sok dolguk akadt a vízi rendőröknek.

 

A vásárló távozott, rendőrök érkeztek

Tiltott szereket árult és lebukott egy testvérpár Békésben. Több mint három kiló anyag volt náluk, egy felmosókészlet doboza is szárított növényekkel volt tele. Egyikük éppen kiszolgált egy fogyasztót, amikor rajtuk ütöttek.

 

Kivonták a forgalomból

Egy 33 éves férfit fogtak el a rendőrök Győrszabadhegyen, aki engedély nélkül vitt el Pannonhalmáról egy gépkocsit, érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett és a kábítószer-gyorstesztje pozitív eredményt mutatott.

 

Internetes hirdetésekkel csalt ki pénzt

A 23 éves csaló kilenc embert vert át egy év leforgása alatt. A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a Mátrix Projekt keretében folytatott eljárást vele szemben.

 

Romantikus csalás: 800 000 forint

Mátrix Projekt: Egy Tolna vármegyei városban élő nő utalt el két alkalommal pénzt egy „ismerős” amerikai katonának, csak később jött rá, hogy átverték.