Főként présházak

2019. 09. 13., p - 10:56
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki présházakba tört be a kispeterdi szőlőhegyen, de ismerőse meglopásától sem riadt vissza.

Lopás miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 31 éves botykapeterdi lakos ellen. A férfi 2019. március elején több présházba is megpróbált betörni a kispeterdi szőlőhegyen, azonban két esetben nem sikerült neki, így onnan nem tudott ellopni semmit. Volt azonban olyan présház is, amelynek ablakát betörte, azon bemászott, majd onnan szőlőprést és szőlődaráló alkatrészelet vitt el, és volt olyan is, ahonnan több fém berendezési tárgyat tulajdonított el.

 

A nyomozás során kiderült, hogy a férfi nemcsak présházakba tört be, hanem március közepén egy ismerősét a saját otthonában is meglopta. A sértett pénztárcáját, a benne lévő készpénzzel és iratokkal együtt egy közös italozást követően vette magához.

 

A férfit a rendőrök beazonosították, majd gyanúsítottként kihallgatták, amelynek során a terhére rótt bűncselekmények elkövetését elismerte.

Az ügyben a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.