Feltehetően ittasan vezetett, balesetet okozott

2020. 12. 07., h - 07:56
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sopronban két személygépkocsi frontálisan ütközött.

Egy 56 éves soproni nő Peugeot személygépkocsival közlekedett Sopronban, a Bánfalvi úton, a Hajnal tér felől, az Ágfalvi út irányába 2020. december 6-án 15 óra 25 perckor. Haladása során – feltehetően ittassága miatt – áttért az út bal oldali sávjába, ahol frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Mazda személygépkocsival, amely ennek következtében az úttest mellett várakozó járműnek csapódott.

1

A balesetben a soproni nő megsérült, őt a mentők kórházba vitték. Orvosi ellátása során nála alkoholtesztet alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott.

2

A Peugeot sofőrjével szemben a Soproni Rendőrkapitányság ittas járművezetés gyanúja miatt büntetőeljárást indított.

Felhívjuk a járművezetők figyelmét arra, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:

  • Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
  • A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
  • Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.

…hogy mindenki hazaérjen!

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.