Felderítették

2019. 01. 19., szo - 10:03
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A körzeti megbízottak rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt.

Egy férfi 2019. január 18-án feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki 2018 decemberében csömendi lakóháza melléképületéből két gázpalackot lopott el.

A körzeti megbízottak által beszerzett információk alapján egy helyi lakos került a rendőrség látókörébe, akit elfogtak és előállítottak a Marcali Rendőrkapitányságra. Az egyenruhások az 59 éves férfit lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. J. István vallomásában elismerte a bűncselekmény elkövetését és elmondta, hogy az ellopott tárgyakat eladta egyik ismerősének. A rendőrök a vevőnél megtalálták és lefoglalták a gázpalackokat és azt a sértettnek visszaadták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.