Felborult autójával Bőnynél

2020. 11. 21., szo - 09:36
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balesetben a sofőr és utasa is megsérültek.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2020. november 20-án 18 óra 11 perckor a 8136-os számú úton. Egy Suzuki típusú gépkocsi vezetője közlekedett Bőny felől Győr irányába, amikor haladása során a 41. kilométerszelvény közelében a menetiránya szerinti jobb oldalon az úttestről letért, emiatt az egyenetlen útpadkán elvesztette az uralmát a járműve irányítása felett, átsodródott a szemközti sávba, ahol árokfalnak ütközött. Az ütközés ereje miatt az autó visszacsapódott az úttestre, és ott nekiütközött egy arra szabályosan haladó Volvo típusú gépkocsinak, majd a tetejére borulva állt meg.  A baleset következtében a Suzuki vezetője és utasa megsérültek, őket a mentők kórházba vitték.

A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.