Felbontani már nem maradt ideje

2022. 10. 14., p - 11:22
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Százezer forintos rongálási kárt okozott azért, hogy egy hétszáz forintos bort elvigyen az üzletből. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a jászladányi lakost.

Egy jászladányi bolttulajdonos tett bejelentést a Jászberényi Rendőrkapitányságon, mert 2022. október 13-án az esti órákban egy ismeretlen betörte az üzlete kirakatüvegét, majd egy üveg bort tulajdonított el. A sértett telefonjára érkezett riasztás miatt a boltjához sietett, így megzavarta a jogsértőt, aki elmenekült a helyszínről. A nyomozók a térfigyelő kamera felvételeit elemezték, aminek eredményeként egy 32 éves helybeli lakost állítottak elő a rendőrkapitányságra. A férfit lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a rendőrök. A terhelt beismerő vallomást tett. A rendőrök kutatás során a gyanúsított lakásán lefoglalták a még bontatlan állapotú bort, amit a tulajdonosnak visszaadtak. A lopási kár ugyan megtérült, de a rongálási kárösszeg mintegy százezer forintra rúg.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.