Feladta magát

2015. 02. 03., k - 13:46
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A püspökladányi rendőrök nyomozást folytatnak egy 35 éves szerepi nő ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Egy nő telefonon tett bejelentést a rendőrség ügyeletére 2015. január 30-án 12 óra 30 perc körüli időben arról, hogy M.-né K. Brigitta betört Szerep, Kossuth utcában található lakatlan családi házba és annak melléképületébe, ahonnan ellopott egy fali csempét, egy flakon autómosó folyadékot és egy nagynyomású autómosót.

A szerepi körzeti megbízott az ismeretlen bejelentő által megnevezett 35 éves asszonyt a településen igazoltatta. A rendőr kérdésére a hölgy beismerte, hogy valóban ő tört be a szerepi ingatlanba, valamint elmondta azt is, hogy telefonon ő tett névtelenül bejelentést a történtekről a rendőrségre. A helyi körzeti megbízott a nőt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elfogta és előállította a Püspökladányi Rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsított hallgatták ki M.-né K. Brigittát, aki cselekményét azzal indokolta, hogy otthonában élettársával nagyon összeveszett, ideges lett és ezért lopni akart valamit.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a terhelttel szemben szabadlábon hagyása mellett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.