Favágásból bíróság elé állítás

2014. 02. 22., szo - 09:20
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a rendőrök a két férfival szemben indított nyomozást.

Létavértes külterületén, az egyik erdőben 2014. január 21-én 15 óra 55 perc körüli időben gyalogosan teljesítettek szolgálatot a járőrök, amikor arra lettek figyelmesek, hogy két férfi fűréssze lakácfákat vág ki. Az egyenruhások láttán az egyik tolvaj futásnak eredt – a sűrű nádason keresztül – a város irányába, míg társát elfogták. A rendőrök a közelben tartózkodó lovas járőröktől kértek segítséget a menekülő tettes elfogásához, akit sikerült rövid időn belül kézre keríteni.

A két helyi lakost a járőrök előállították a kapitányságra, ahol a nyomozók a 24 éves M. Lászlót és 22 éves N. Sándort gyanúsítottként hallgatták ki, amely során mindketten beismerő vallomást tettek.

A Debreceni Rendőrkapitányság a két férfival szemben a napokban bíróság elé állítási javaslattal fejezte be a lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást és az ügy iratait továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.