Fának csapódott járművével

2020. 12. 08., k - 09:10
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ütközéstől a gépkocsi kigyulladt, a sofőr életét vesztette.

Amint arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt a 8603-as számú úton. A szemle adatai alapján egy Seat Cordoba gépkocsi vezetője haladt 2020. december 7-én 23 óra 20 perckor Bogyoszló külterületén, Kisfalud felől Jobaháza irányába, amikor a 9. kilométerszelvényt elhagyva – eddig ismeretlen okból – letért az útról és fának csapódott. A jármű kigyulladt, a vezetője, egy 32 éves marcaltői férfi, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A Csornai Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.