Falopáson érte tetten őket

2016. 02. 03., sze - 10:47
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúhadházi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást a két helyi lakossal szemben.

A nyomozás adatai szerint 2016. január 23-án 17 óra 05 perc körüli időben egy nő és egy férfi a hajdúhadházi köztemető mögött található erdőben kézi fűrésszel engedély nélkül fát vágott ki, majd azt összekötötték és a vállukon akarták hazavinni. A helyi lakosokat egy biztonsági őr tetten érte, aki a 20 éves nőt visszatartotta és az esetről telefonon értesítette a rendőröket. A nő társa a helyszínről elmenekült. A járőrök azonnal az erdőbe mentek, ahol R. Izabellát elfogták és bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállították a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd szabadon bocsátották. A gyanúsított társát is azonosították a rendőrök, akit 2016. február 2-án fogtak el hajdúhadházi otthonában. L. B. Sándort a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság a terheltek ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást 2016. február 2-án befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.

 

Tényleg gyorsabban odaérsz?

A gyorshajtás még mindig a fő baleseti okok egyike, és a statisztikák adatai alapján szinte időt sem spórolhatunk vele! A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei kiemelt figyelmet fordítanak a sebességtúllépés veszélyeire.

 

Eltűnt Kolompár Kitti

A Tapolcai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a 15 éves vigántpetendi lány eltűnése ügyében.

 

Megbánta

Kihallgatták a járókeretes férfit hátba rúgó fiatalt.