Európai Mibilitás Hét Kecskeméten

2019. 09. 21., szo - 10:14
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megyeszékhelyi rendőrkapitányság munkatársai érdekes, interaktív előadásokon tanítják meg a gyermekeknek a főbb közlekedési szabályokat, illetve bűnmegelőzési ismeretekkel is bővítik tudásukat.

 

Az Európai Mobilitás Hét rendezvénysorozat részeként Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Kecskeméti Rendőrkapitányság több éve biztosít lehetőséget arra, hogy általános iskolás diákok baleset- és bűnmegelőzési képzésen vehessenek részt.

A szakemberek a gyermekek életkorának megfelelően felépített interaktív foglalkozásokon beszéltek a közlekedés főbb kérdéseiről: mi mindenre kell feltétlenül figyelnünk, mikor lehet biztonságban a gyalogos, melyek a gyalogos-átkelőhelyen történő áthaladás szabályai, illetve egyáltalán mikor vagyunk részesei a közlekedésnek. Közösen próbálnak válaszolni azokra a kérdésekre, hogy mi számít járműnek, mikor mondjuk, hogy valaki járművel közlekedik, és azt hogyan tegye.

A beszélgetés során a fiatalok elsajátíthatták, hogy milyen magatartást tanúsítsanak az idegenekkel szemben, az utcán, valamint azt is, hogy magukra, értékeikre – bűnmegelőzési szempontból – hogyan tudnak vigyázni. A foglalkozássorozat iránt minden évben számos iskola és osztály érdeklődik.      


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.