Engedély nélkül vezettek, a rendőrök őrizetbe vették őket

2021. 06. 23., sze - 08:51
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém megyében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök három személyi sérüléssel járó és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány öt személyt vett őrizetbe, tizenkét embert fogott el, közülük kettőt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Tizenhárom személyt állítottak elő, köztük négyet ittas járművezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést két esetben hajtottak végre.

A rendőrök Pápán, a Gyimóti úton ellenőriztek egy gépkocsival közlekedő 48 éves kupi lakost 2021. június 22-én 9 óra 44 perckor. A járőrök megállapították, hogy a sofőr nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, mert azt korábban ittas járművezetés miatt bevonták.

Nem sokkal később, 10 óra 45 perckor Pápateszéren, a Markovics utcában fogtak el a rendőrök egy 21 éves enyingi lakost, aki gépkocsit vezetett annak ellenére, hogy nem rendelkezett jogosítvánnyal.

Mindkét járművezetőt előállították, az engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési őrizetbe vették, majd a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították őket.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lefoglalva

Francia hatóságok által körözött kisbuszt szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Mindig legyen körültekintő!

Még hitelt is vett fel a várpalotai férfi, hogy kriptovalutába fektesse pénzét, közel 15 millió forintja bánta.