Elvitte a pénztárcát

2021. 06. 24., cs - 09:00
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pécsi rendőrök egy 65 éves helyi férfit gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével.

Egy férfi tett feljelentést 2021. június 23-án a rendőségen azért, mert két nappal korábban az egyik pécsi boltban eltűnt a pénztárcája. A rendőrök adatgyűjtést végeztek, majd még aznap elfogták, és előállították a feltételezett elkövetőt, egy 65 éves helyi férfit. A megalapozott gyanú szerint a férfi megtalálta, majd magával vitte a sértett elejtett pénztárcáját, a benne lévő készpénzzel, valamint bevásárlókártyákkal együtt. Gyanúsítotti kihallgatásán a tettét beismerte, és elmondta azt is, hogy a pénztárcában lévő pénzt már elköltötte.

A gyanúsított ellen lopás miatt nyomoz a Pécsi rendőrkapitányság.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lefoglalva

Francia hatóságok által körözött kisbuszt szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Mindig legyen körültekintő!

Még hitelt is vett fel a várpalotai férfi, hogy kriptovalutába fektesse pénzét, közel 15 millió forintja bánta.