Eltűnés miatt keresték

2019. 09. 01., v - 08:45
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei Veszprém megyében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök öt személyi sérüléssel járó és nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy személyt vett őrizetbe, kilenc embert állított elő, köztük hármat ittas járművezetés miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben hajtottak végre.

A járőrök 2019. augusztus 31-én 16 óra 45 perckor Devecserben igazoltattak egy fiatal lányt. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a fiatallal szemben körözést bocsátottak ki eltűnés miatt. A lányt előállították a Devecseri Rendőrőrsre, majd otthonába szállították.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.