Eltiltás hatálya alatt vezető sofőr okozott anyagi káros balesetet

2023. 02. 09., cs - 07:33
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Büntetőeljárás indult a járművezetővel szemben. Az elmúlt 24 órában összesen három balesetről érkezett bejelentés a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságra.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságra a 2023. február 8-án 5 óra és 2023. február 9-én 5 óra közötti időben egy, súlyos és egy, könnyű sérüléssel járó, valamint egy, anyagi kárral végződött közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Egy helyi járművezető Szombathelyen okozott anyagi kárral végződött balesetet, akiről a rendőrök az intézkedés során megállapították, hogy őt a járművezetéstől a Kőszegi Járásbíróság, valamint a Szombathelyi Járásbíróság is eltiltotta. Egy fényeslitkei gépkocsivezetőt állítottak meg az egyenruhások Rábahídvég térségében, mivel az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére behajtott a 8-as számú főút kereszteződésébe. Az igazoltatás során megállapították, hogy a férfit a járművezetéstől a Szombathelyi Járásbíróság már korábban eltiltotta. Mindkét sofőrrel szemben járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.