Elterelte a figyelmét

2019. 06. 23., v - 08:47
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csongrádi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli fiatallal szemben, aki készpénzt vitt el az egyik ismerősétől.

A fiatalkorú gyanúsított 2019. május 11-én kora délután találkozott össze az idős sértettel, aki éppen hazafelé tartott motorjával. A lány elmondta, hogy az édesanyja ételt küldött neki, ezért elkíséri. A sértett házának udvarán beszélgetni kezdtek, amikor az elkövető felfigyelt a motoron, egy vászontáskában lévő pénztárcára. Ezután elővette a telefonját és arra kérte a férfit, fényképezze le az udvar végében legelésző bárányokat. Amíg a sértett az állatokat fotózta, a fiatal nyolcvanezer forintot vett ki a tárcából, majd fogta a telefonját és elment. Az idős szomszéd csak később fedezte fel a bankjegyek hiányát, majd bejelentést tett a Csongrádi Rendőrkapitányságon.

 

A terület körzeti megbízottjai rövid időn belül megállapították a feltételezett elkövető kilétét, aki gyanúsítotti kihallgatásán részletes, beismerő vallomást tett. Ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrök a pénz nagy részét lefoglalták és visszaadták tulajdonosának.

A Csongrádi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.