Ellopta, majd visszavitte eladni

2014. 08. 07., cs - 11:55
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítást javasolnak a rendőrök az ellen a vámospércsi férfi ellen, aki a tulajdonosnak akarta eladni a lopott gombát, azonban a sértett észrevette, hogy a kínált árút tőle tulajdonította el az eladó.

Egy vámospércsi nő 2014. július 22-én 22 óra 20 perc körüli időben arról értesítette a rendőrséget, hogy egy 19 éves férfi megjelent nála és el akarta neki adni a korábban tőle ellopott több kilogramm gombát, azonban az asszony felismerte a tulajdonát. Az egyenruhások a bejelentést követően a helyszínre mentek meghallgatták a sértettet, majd elfogták és a Vámospércsi Rendőrőrsre előállították B. Gyulát. A nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgattak a helyi lakost, aki beismerő vallomást tett.

Ellene a Vámospércsi Rendőrőrs 2014. augusztus 6-án befejezte a nyomozást és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.

 

Fokozott ellenőrzés

A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 13-án 00 órától 2024. szeptember 15-én 24 óráig.

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 16-án 00 órától 2024. szeptember 30-án 24 óráig.