Ellopta a légvédelmi szirénát

2014. 03. 05., sze - 07:37
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök vádemelést javasolnak azzal a férfival szemben, aki Püspökladányban ellopta az egyik villanyoszlopra felszerelt légvédelmi szirénát.

A nyomozás adatai szerint 2013. október 29-én a városi önkormányzat egyik képviselője tett feljelentést a Püspökladányi Rendőrkapitányságon, mert ismeretlen tettes a Petri Pál utcában eltulajdonított egy légvédelmi szirénát, ami egy korábbi közlekedési baleset miatt kidőlt villanyoszlopra volt felszerelve. Az egyenruhások a bejelentést követően széleskörű adatgyűjtést, tanúkutatást hajtottak végre, amely során több információ is felmerült a bűncselekménnyel kapcsolatban. A nyomozók leellenőrizték a környező fémfelvásárló telepeket, majd az egyik MÉH telepen megtalálták az ellopott légvédelmi szirénát, amiről az azt leadó férfi írásban úgy nyilatkozott – mint utóbb kiderült hamisan –  a telep tulajdonosának, hogy az az övé. A rendőrök a helyi lakost bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a városi rendőrkapitányságra. A nyomozók a 46 éves V. Istvánt gyanúsítottként hallgatták ki. A terhelt vallomásában elmondta, hogy egy kidőlt oszlop mellett látta meg a tányérszerű valamit, amiről nem tudta, hogy micsoda. Azt látta azonban, hogy vasból van, ezért gondolta elviszi és leadja a MÉH telepre, hátha kap érte egy kis pénzt.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottal szemben lopás vétség és hamis magánokirat felhasználása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.