Elkövetés, elfogás 48 óra alatt

2021. 06. 30., sze - 09:14
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két nap alatt két kerékpárt loptak el Kesznyétenben. A helyi körzeti megbízott (KMB) kézre kerítette a feltételezett elkövetőt, és visszaadta bicikliket is.

Lezáratlanul hagytak egy-egy kerékpárt 2021. június 25-én, és 26-án az egyik kesznyéteni élelmiszer bolt előtt. A lezáratlan járműveket mindkét esetben eltulajdonította az akkor még ismeretlen tolvaj. A bejelentéseket követően a helyi körzeti megbízott 48 órán belül azonosította, elfogta, majd a rendőrségre előállította a szabálysértés elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 16 éves kesznyéteni fiatalembert. A beismerő vallomást tett fiatalkorúval szemben a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást, amit bíróság elé állítással lezárt.

Az eljárás eredményeként a rendőrség lefoglalta, és visszaadta jogos tulajdonosainak a kerékpárokat.

képképecske

6+1 tanács kerékpártolvajok ellen:

  1. Soha ne felejtse el lelakatolni a biciklit!
  2. Forgalmas, jól látható – ne eldugott utcában, kapualjban – hagyja a kerékpárt!
  3. Használjon minőségi zárat!
  4. A lakat lehetőleg olyan legyen, amely a vázat és a kereket is átéri, és legyen mindig valamilyen stabil tárgyhoz rögzítve!
  5. Ha hosszú időre zárja le a kerékpárt, akkor ne hagyjon a biciklin mozdítható értéket! Vigye magával a kilométerórát, a lámpát, a kulacsot, a pumpát és ne feledje a táskát és a szatyrot sem!
  6. Kertes ház udvarán, az utcáról is jól látható helyen sose hagyja a bringát! A tolvajnak gyorsan szemet szúr a könnyen megszerezhető zsákmány.

+1 Regisztráltassa kerékpárját a BikeSafe programban, ahol országos adatbázisában rögzítik a kétkerekű adatait, amely lopás esetén megkönnyíti a felderítést! A programról bővebben a www.bikesafe.hu oldalon olvashat.

Amennyiben bűncselekmény áldozatává válik, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.