Elfogták a tolvajt

2014. 03. 06., cs - 13:52
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök megtalálták, lefoglalták és a sértettnek visszaadták az eltulajdonított akkumulátort.

Egy nádudvari lakos 2014. március 4-én 22 óra 12 perckor telefonon arról értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét, hogy valaki benyomta a háza ablakát, majd az egyik szobából ellopott egy személygépkocsihoz való akkumulátort. A helyszínre érkező járőrök észrevették, hogy a bejárati ajtó lakatját is lefeszítette az ismeretlen tettes. A rendőrök a környező utcákban adatgyűjtést és tanúkutatást hajtottak végre, amely során az egyik családi házban megtalálták az eltulajdonított akkumulátort, melyet lefoglaltak.

A tudomásukra jutott információk alapján az egyenruhások látókörébe került egy helyi lakos, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. A rendőrök 22 éves férfit éjfél után nem sokkal elfogták és előállították a Nádudvari Rendőrőrsre, ahol a nyomozók V. Szilárdot gyanúsítottként hallgatták ki. A terhelt a bűncselekmény elkövetését beismerte. Vallomása szerint az egyik rokona gépkocsijának elromlott az akkumulátora és ő így akart neki segíteni.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság vele szemben – szabadlábon hagyása mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

 

A megtalált és lefoglalt akkumulátort a nyomozóhatóság munkatársai 2014. március 5-én visszaadták a sértettnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.