Elfogták a tolvajokat
A győri és a kapuvári rendőrök rövid időn belül elfogták az elkövetőket.
A rendelkezésre álló adatok szerint V. Erik 27 éves győri férfi 2018. augusztus 30-án 3 óra körül egy győri bolt kerítésén átmászott és onnan italos rekeszeket akart ellopni. Az üzletet felügyelő biztonsági szolgálat emberei azonban az udvaron tetten érték és a helyszínre érkező rendőrökkel együttműködve elfogták. Az elfogott tolvajt a járőrök a Győri Rendőrkapitányságra előállították. Korábbi adatgyűjtések, valamint az elkövető vallomása alapján a nyomozók megállapították, hogy a férfi 2018. augusztus 24-e és augusztus 29-e közötti időben további három alkalommal is bemászott ugyanezen bolt udvarára és onnan rekeszeket és italos üvegeket lopott el. A tolvajt folytatólagosan elkövetett lopás vétsége és lopás vétség kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, amelynek során beismerő vallomást tett.
A nyomozás adatai szerint ismeretlen tettes 2018. augusztus 29-e és augusztus 30-a közötti időben Himod külterületén, az M85-ös gyorsforgalmi út megközelítéséhez épülő szállítóút nyomvonaláról kitermelt, megközelítőleg 10 köbméter rönkfát lopott el. Az esetről értesített rendőrök adatgyűjtést követően rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 42 éves himodi férfit. Udvarán az ellopott rönkfákat megtalálták és lefoglalták. Az elkövetőt a Kapuvári Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók lopás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.