Elfogták

2021. 08. 28., szo - 07:49
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem véletlenül akart elmenekülni a rendőrök elől a 27 éves győri férfi. Kiderült, hogy körözés alatt állt, és kábítószergyanús anyag is volt a zsebében.

A győri rendőrök 2021. augusztus 27-én 14 óra 30 perckor szolgálatellátásuk során figyeltek fel az Ifjúság körúton egy férfira, akit igazoltatni akartak, azonban az illető menekülőre fogta. A járőrök rövid kergetőzést követően utolérték őt, majd ellenőrizték az adatait a rendőrség adatbázisában. Ekkor derült ki, hogy a 27 éves fiatalember körözés alatt áll. Átvizsgálták a ruházatát, amelynek során a zsebében, egy alufóliába csomagolt kábítószergyanús növényt tartalmazó csomagot találtak.

A férfit elfogták, a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Életmentés a rakparton

Megállt a szíve egy idős nőnek a budapesti alsó rakparton kedden délelőtt. Az ünnepi rendezvények biztosításában részt vevő rendőrök azonnal megkezdték az újraélesztését, amit a perceken belül a helyszínre érő mentők folytattak. Az asszonyt stabil állapotban vitték kórházba.