Elfogott garázdák

2014. 12. 21., v - 08:34
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Garázdákkal szemben intézkedtek a Debreceni és a Hajdúnánási Rendőrkapitányság rendőrei.

A Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást 6 személy ellen, akik a rendelkezésre álló adatok alapján 2014. december 20-én 1 óra 30 perckor egy debreceni szórakozóhelyen keveredtek vitába. Később a Gambrinus köz és Piac utca sarkán a vita, verekedéssel végződött. A verekedésnek a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget.

Az egyenruhások B. Levente 23 éves debreceni, J. Krisztián 21 éves hajdúsámsoni, Sz. János 20 éves debreceni, K. József 18 éves téglási, valamint a 14 éves debreceni és 17 éves hajdúsámsoni lakosokat elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. A hatóság a gyanúsítottakat bűnügyi őrizetbe vette.

 

 

Szintén rendőri intézkedés vetett véget egy Hajdúnánásban történt garázdaságnak, ahol a Berzsenyi utcában 2014. december 20-án 22 óra 30 perckor 5 férfi előzetes szóvált követően összeverekedett. Az egyenruhások a verekedőket elfogták és előállították a Hajdúnánási Rendőrkapitányságra, ahol garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.