Elfogások Debrecenben

2014. 10. 13., h - 10:02
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kukát borított fel, ajtóüveget tört be egy férfi, hatósági jelzést tépett le egy nő 2014. október 12-én Debrecenben.

A debreceni vasútállomás biztonsági őre tette a bejelentést a rendőrség ügyeletére 2014. október 12-én 5 óra 10 perckor, hogy az állomás mellett egy férfi felborított egy kukát és egy üzlet ajtajának üvegét betörte. A helyszínre érkező járőrök a férfit elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra. L. István 44 éves debreceni lakost a nyomozók garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi beismerő vallomást tett.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. október 11-én 22 óra 10 perckor Debrecenben, a Hetényi János utcában parkoló személygépkocsi első hatósági jelzését egy 37 éves nő leszakította. A történtekről a személygépkocsi tulajdonosa értesítette a rendőrséget. A járőrök a nőt elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra. A 37 éves helyi nőt egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A nő beismerő vallomást tett.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.