El akarta vinni

2016. 01. 02., szo - 08:02
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök elfogták azt a 14 éves fiút, aki a megalapozott gyanú szerint egy gépkocsit akart ellopni.

Egy férfi 2015. december 31-én 6 órakor bejelentést tett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére arról, hogy Debrecen, Holló János utcán, a parkolóban feltörték Opel Corsa típusú gépkocsiját és egy kukát tettek a hátsóülésre. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amely eredményre vezetett. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható fiatalkorút otthonából állították elő a Debreceni Rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a fiút, aki beismerő vallomást tett. A rendelkezésre álló adatok szerint a helyi lakos éjszaka a gépkocsi bal első ablakát betörte, majd a hátsó ülésre helyezett egy köztéri kukát. A fiatalkorú ezt követően beült a kocsiba, amelyet átkutatott és egy ollóval megpróbálta beindítani gépjárművet, ami nem sikerült, azonban ennek következtében a gyújtáskapcsoló tönkrement. A 14 éves fiú ezután elhagyta a helyszínt.

A Debreceni Rendőrkapitányság a fiatalkorú ellen - szabadlábon hagyása mellett - lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.