Éheztette kutyáit

2014. 02. 13., cs - 08:58
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elhanyagolt körülmények között tartotta és nem etette kutyáit a debreceni férfi.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra 2013. július 14-én 10 óra körüli telefonon érkezett állampolgári bejelentés arról, hogy egy debreceni telken két kutyát elhanyagolt körülmények között tartanak, éheztetnek, nem gondoskodnak róluk. A bejelentő elmondta, hogy a kutyák le vannak soványodva, alig tudnak mozogni.

A helyszínre érkező járőrök adatgyűjtést végeztek, valamint értesítették az illetékes gyepmestert, aki a menhelyre szállította az állatokat.

A beszerzett adatok alapján megalapozott gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a bűncselekményt Cs. István követte el, aki ellen az eljáró hatóság elfogatóparancsot bocsátott ki.

A rendőrök 2014. január 11-én Debrecenben igazoltatták a 37 éves férfit, akiről az intézkedés során megállapították, hogy állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt körözi a városi kapitányság. Az egyenruhások elfogták a helyi lakost, aki a nyomozóknak kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte a nyomozást a férfi ellen, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.