Egyenesen a fogdáig vezetett az útjuk

2023. 02. 22., sze - 10:10
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két férfi vezetői engedély nélkül közlekedett Somogyban, egyiküktől közel 30 éve vonták be.

A körzeti megbízottak 2023. február 21-én 8 óra 25 perckor Tarany külterületén igazoltattak egy traktorost. A rendőrök megállapították, hogy a sofőr nem rendelkezett vezetői engedéllyel, mert azt a hatóság egy súlyos baleset okozásáért 1994-ben elvette tőle. A 49 éves nagyatádi lakost előállították a városi rendőrkapitányságra, majd szabálysértési őrizetbe vették.

A járőrök aznap 10 óra 50 perckor Nagyberényben pedig egy segédmotoros kerékpárost ellenőriztek. Megállapították, hogy a férfi nem rendelkezett jogosítvánnyal, valamint a motor nem rendelkezett érvényes felelősségbiztosítással. Az 52 éves felsőnyéki lakost előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, majd szabálysértési őrizetbe vették.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság ezúton is felhívja a figyelmet arra, hogy a korábban hatályba lépett szigorítás alapján már eltiltási határozat nélkül is őrizetbe kerülhetnek azok a járművezetők, akik nem rendelkeznek vezetői engedéllyel.

 

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.