Egy éjszaka, négy családi ház

2014. 03. 14., p - 07:23
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a nyírbélteki lakost, aki Hajdúszoboszlón négy családi házból próbált meg lopni. A bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2014. március 10-én 21 óra 30 perc körüli időben Hajdúszoboszlón átmászott az egyik Kádár utcai családi ház kerítésén és az udvaron található tárolóból megpróbált eltulajdonítani egy kerékpárt. Az ott lakó nő megzavarta tettest, aki elszaladt a helyszínről. Ezt követően a terhelt az utcában bemászott egy másik telekre, ahol bement a házba, azonban a hálószobában a sértett felébredt. A besurranó ijedtében kiszaladt a házból és a Keleti utca irányába távozott.

Az esetekről történt bejelentést követően a rendőrök azonnal a helyszínre siettek az ismeretlen tettes azonosítása és felkutatása érdekében. A járőrök pár percen belül az elkövetés helyétől nem messze figyelmesek lettek egy sötét ruházatot viselő férfira, aki az egyenruhások láttán menekülni kezdett. A rendőrök elfogták és intézkedés alá vonták a nyírbélteki lakost, akit előállítottak a városi rendőrkapitányságra. A nyomozók S. Miklóst gyanúsítottként hallgatták ki. A 38 éves terhelt megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy az éjszaka folyamán a Kádár utcában további két házba is betört, ahonnan azonban nem tulajdonított el semmit. A férfi kihallgatása során beismerte a bűncselekmények elkövetését.

A rendőrség által bűnügyi őrizetbe vett S. Miklóst a Debreceni Járásbíróság 2014. március 13-án előzetes letartóztatásba helyezte.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság ellene lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.