Dühében ütötte meg a sértettet

2015. 04. 14., k - 14:05
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúszoboszlói rendőrök vádemelést javaslattal fejezték be a nyomozást az ellen a férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint Nádudvaron bántalmazott egy helyi férfit.

A nyomozás adatai szerint 2015. március 1-jén 2 óra 30 perc körüli időben S. Béla Nádudvar, Ady téren telefonált miközben idegesen kiabált, majd dühében egy éppen arra járó helyi férfit előzetes szóváltást követően az arcán megütött. A sértett egy éppen a közelben teljesítő rendőröktől kért segítséget, akiknek elmondta mi történt, amelyet követően a járőrök orvoshoz vitték, majd kihallgatták a sérült férfit. A nyomozók adatgyűjtést végeztek és a beszerzett adatok alapján azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 19 éves nádudvari férfit, akit gyanúsítottként kihallgattak. A helyi lakos beismerő vallomást tett és elmondta, hogy azért ütötte meg a sértettet, mert ideges volt.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a terhelttel szemben súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az iratokat a napokban vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészségnek megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.