Dühében ütött

2014. 05. 08., cs - 09:13
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy debreceni szórakozóhelyen verekedett az a férfi, aki ellen bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást a rendőrök.

A nyomozás adatai szerint 2014. április 2-án 2 óra körüli időben, Debrecenben a Böszörményi úton található egyik szórakozóhelyen egy férfi odalépett a sértetthez és minden előzetes szóváltás nélkül bántalmazta. Az esetről történt bejelentést követően a helyszínre érkező rendőrök adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, valamint elfogták a garázdát, akit a Debreceni Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 21 éves B. Attilát, aki vallomásában elmondta, hogy meglátta a volt barátnőjét és azt a másik férfit, amint együtt táncolnak. Ezen felidegesítette magát és szó nélkül ököllel többször megütötte a másik fiatalt.  

A tiszavasvári lakossal szemben a Debreceni Rendőrkapitányság befejezte a garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.