Dísztárcsákat loptak

2014. 01. 21., k - 11:14
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az utcán parkoló autók kerekeiről tulajdonította el a dísztárcsákat az a két férfi, akikkel szemben a rendőrök vádemelést javasolnak.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2013. november 12-én 2 óra 5 perckor egy helyi lakos tett bejelentést, mert látott két férfit, akik a debreceni Szigligeti utcán parkoló egyik Opel típusú személygépkocsi kerekeiről leszedték a dísztárcsákat, majd elszaladtak.

A járőrök a helyszín közelében igazoltatták a két feltételezett tettest, akiknek a gépkocsijában összesen 20 darab dísztárcsát találtak. A rendőrök a 28 éves miskolci és a 30 éves tarcali lakost elfogták és a kapitányságra előállították. A nyomozóknak T. János és V. Krisztián kihallgatásukon a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban beismerő vallomást tettek.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottakkal szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szakértő bevonásával – folytatott nyomozást befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.