Demecseri házakba tört be

2019. 01. 29., k - 07:04
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Demecseri Rendőrőrse lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást O. István 18 éves demecseri lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi 2019. január 27-én bement egy demecseri lakóház udvarára és a melléképületből eltulajdonított két akkumulátort, valamint néhány nappal korábban egy másik demecseri házból különböző elektronikai berendezéseket vitt el és betörte az ingatlanon parkoló személygépkocsi egyik szélvédőjét. A rendőrök a férfit elfogták, gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.