Bűncselekmény miatt körözték a férfit, a rendőrök elfogták

2021. 07. 25., v - 09:00
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei Veszprém megyében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó és tíz anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy személyt vett őrizetbe, tizenhat főt fogott el, köztük egyet az ellene kiadott körözés alapján. Hat embert állítottak elő, közülük egyet bűncselekmény elkövetésének gyanújával. Biztonsági intézkedést négy esetben hajtottak végre, ittas járművezetés miatt tizenhárom sofőrrel szemben intézkedtek. Nyolc sofőrrel szemben büntetőeljárás indult, öt esetben közigazgatási bírságot szabtak ki a rendőrök a mért értéknek megfelelően.

A járőrök 2021. július 24-én 13 óra 21 perckor Badacsonytomajon igazoltattak egy 47 éves tapolcai lakost. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a férfi ellen a Veszprémi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja elfogatóparancsot bocsátott ki garázdaság elkövetése miatt.

A rendőrök a körözött személyt előállították, majd a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Boros Virág

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán.

 

Elismerések tolnai rendőröknek

Kollégáink augusztus 20-a, állami ünnepünk alkalmából, a huzamosabb időn keresztül végzett szakmai munkájuk, magas színvonalú felkészültségük alapján vehettek át jutalmat.

 

Az előre utalás veszélyei

Az internetes vásárlások során a hirdetőkkel legyen szkeptikusabb, és amennyiben lehetséges, ellenőrizze az eladó korábbi ügyleteit, keressen rá a régebbi vásárlók véleményére!

 

Állami elismerést vehetett át

Magyarország Köztársasági Elnöke magyar bronz érdemkereszt kitüntetéssel ismerte el Tóth Szilvia r. főtörzszászlós, a Dombóvári Rendőrkapitányság referensének munkáját.