Budapesti baleseti összesítő

2019. 10. 02., sze - 06:04
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság területén az elmúlt 24 órában a rendőrök 46 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A balesetekben 13 ember könnyebben, egy ember súlyosan megsérült.

A rendelkezésre álló adatok szerint két autó ütközött össze 2019. október 1-én 13 óra 35 perc körül Budapest XIII. kerületében, a Szent László utca és a Szegedi út kereszteződésében, mert az egyik jármű vezetője nem tett eleget elsőbbségadási kötelezettségének. A balesetben egy férfi könnyebben megsérült. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Kérjük, figyelmesen vezessenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.