Budapesti baleseti összesítő

2019. 09. 28., szo - 05:50
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság területén az elmúlt 24 órában a rendőrök 81 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A balesetekben 27 ember könnyebben, öt ember súlyosan megsérült.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2019. szeptember 27-én 7 óra 20 perc körül Budapest IV. kerületében, a Pozsonyi utcában egy autós meg akart fordulni, azonban nem adott elsőbbséget a mögötte érkező gépkocsinak, emiatt összeütköztek. A balesetben senki sem sérült meg, anyagi kár keletkezett. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Kérjük, figyelmesen vezessenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.