Budapesti baleseti összesítő

2019. 09. 27., p - 06:27
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság területén az elmúlt 24 órában a rendőrök 52 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A balesetekben 8 ember könnyebben, 5 ember pedig súlyosan megsérült.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2019. szeptember 26-án 6 óra körül egy személyautó haladt Csepelen, a II. Rákóczi Ferenc úton. Amikor a 404. számhoz ért, egy 12 éves kislány akart átszaladni előtte az úttesten. A sofőr a balesetet már nem tudta elkerülni, elütötte a gyermeket, akit súlyos sérülésekkel vitték kórházba a mentők.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.