Borjút loptak

2014. 02. 19., sze - 10:35
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúnánási nyomozók vádemelést javasolnak azzal a két férfival szemben, akik egy borjút elloptak, egyet pedig el akartak lopni egy szarvasmarha telepről.

A nyomozás adatai szerint egy cég képviselője 2013. április 10-én 9 óra 40 perckor telefonon értesítette a Hajdúnánási Rendőrkapitányságot arról, hogy ismeretlenek a tedeji szarvasmarha telepükön egy borjút – valószínűleg eltulajdonítási szándékkal – a kerítéshez kikötöttek, de az állatot a dolgozók megtalálták. A feljelentő elmondta továbbá, hogy a munkatársai két nappal korábban, éjjel több szarvasmarhát találtak a kerítésen kívül, a szántóföldön. Az állatok megszámolása közben a gondozók felfigyeltek arra, hogy az egyik tehén keresi a borját, mely állatot a dolgozók is hiába keresték, mivel ismeretlen tettesek eltulajdonították. A bejelentést követően a rendőrök a helyszínen egy Keleti-főcsatorna melletti tanya irányába nyomokat találtak. Az adatgyűjtés és a tanúkutatás eredményeként az egyenruhások látókörébe került egy 40 éves férfi, akit a bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elfogtak és a kapitányságra előállítottak. B. Tibort a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrök a beszerezett információk alapján később azonosították a gyanúsított társát, akit elfogását követően előállítottak a kapitányságra, ahol a nyomozók a 39 éves O. Antalt kihallgatták. A két hajdúnánási férfi közül az egyikük részben, míg társa részletes beismerő vallomást tett.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság ellenük a lopás bűntett, valamint lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.