Bódult állapotban vezetett

2015. 11. 30., h - 11:08
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök egy férfit fogtak el, aki a megalapozott gyanú szerint bódult állapotban több gépkocsit megrongált járművével.

Egy állampolgár tett bejelentést a rendőrség ügyeletére arról, hogy Debrecen, Akadémia utcában 2015. november 29-én 21 óra 40 perc körüli időben egy gépkocsi több, az utcán parkoló autónak nekiütközött, majd a sofőr megállás és adatainak hátrahagyása nélkül továbbhajtott. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést végeztek és megállapították, hogy egy személygépkocsi haladt az Akadémia utcán a Böszörményi út irányába, amelynek sofőrje nem tartotta az út vonalvezetését, így nekiütközött egy az utcán parkoló személygépkocsinak, majd az Akadémia és Böszörményi utak kereszteződésében a Füredi út irányába kanyarodott, ahol szintén nekiütközött a vele szemben, forgalmi okból éppen álló másik autónak.

A rendőrök a kapott leírásnak megfelelő Volkswagen Polo típusú személygépkocsit a Böszörményi úton megállították és igazoltatták a sofőrt. A 71 éves S. Mihállyal szemben alkalmazott alkoholszonda negatív értéket mutatott, azonban a rendőröknek elmondta, hogy több tabletta, nyugtató és altató hatású gyógyszert vett be mielőtt gépjárművébe ült. A járőrök a férfit további mintavétel céljából előállították.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a helyi lakos ellen járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.