Bíróság elé állnak az ittas járművezetők

2014. 05. 22., cs - 12:44
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúnánási rendőrök gyorsított eljárásban fejezték be a nyomozást azzal a két gépjárművezetővel szemben, akiknél az alkoholszonda pozitív értéket mutatott.

A rendőrök 2014. április 21-én 17 óra 25 perc körüli időben, Hajdúnánás belterületén, a Balmazújvárosi úton járőröztek, amikor felfigyeltek egy gyanúsan közlekedő gépkocsira, melynek sofőrjét intézkedés alá vonták. Az egyenruhások a közúti ellenőrzés során a 36 éves férfival szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott, ezért a helyi lakost további mintavétel céljából előállították a Hajdúnánási Rendőrkapitányságra, vezetői engedélyét pedig bevonták. A nyomozóknak K. Lajos gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság a terhelttel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást 2014. május 19-én befejezte és a nyomozás iratait – bíróság elé állítási javaslattal – megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

 

 

Bíróság elé állítási javaslattal zárult 2014. május 21-én az a büntetőügy is, amelyet a hajdúnánási rendőrök folytatattak egy helyi lakossal szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A járőrök 2014. május 7-én 21 óra 35 perc körüli időben Hajdúnánáson, a Hunyadi utcán láttak el szolgálatot, amikor figyelmesek lettek egy elektromos kerékpárral imbolyogva közlekedő személyre. A rendőrök a járművezetőt igazoltatták, mely során a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket jelzett. A helyi lakos az egyenruhásoknak a helyszínen elmondta, hogy mielőtt felült volna a kétkerekűre elfogyasztott pár üveg sört. A járőrök S. Dávidot további mintavételre előállították a városi rendőrkapitányságra. A nyomozók a 21 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták, mely során elismerte a bűncselekmény elkövetését. Az ügy iratait a nyomozóhatóság továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.