Bíróság elé állnak

2015. 01. 21., sze - 10:40
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két férfival szemben javasol bíróság elé állítást a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság.

A nyomozás adatai szerint 2014. szeptember 20-án 0 óra 20 perckor a rendőrök Hajdúszoboszló belterületén, a Szováti úton megállítottak egy járművet és igazoltatták a sofőrt. A járőrök a 32 éves járművezetővel szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket jelzett. A hajdúszováti lakostól a rendőrök a vezetői engedélyét bevonták és a férfit további mintavételre előállították a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra. A nyomozók később gyanúsítottként hallgatták ki R. Imrét, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését, melyet a szakértői vizsgálat is alátámasztott.

A terhelttel szemben a járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya a napokban befejezte és az ügy iratait – bíróság elé állítási javaslattal – továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

 

Bíróság elé állítási javaslattal zárult a napokban az a nyomozás is, amelyet szintén szakértő bevonásával folytattak a hajdúszoboszlói rendőrök egy gyermelyi lakossal szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Egy személyautó haladt 2014. november 16-án 9 óra 10 perc körüli időben Hajdúszoboszló, Puskin utcán, amikor a járőrök a járművet közúti ellenőrzés céljából megállították. A rendőrök ellenőrizték az 51 éves sofőr okmányait, valamint vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, mely pozitív értéket mutatott. A járőrök további mintavétel céljából előállították a férfit a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra. A rendőrök K. János vezetői engedélyét bevonták, majd később gyanúsítottként kihallgatták. A gyermelyi lakos a bűncselekmény elkövetését elismerte. A nyomozóhatóság az ügy iratait a napokban megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.