Bíróság elé állnak

2014. 12. 15., h - 15:14
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két férfival szemben javasol bíróság elé állítást a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság.

A nyomozás adatai szerint 2014. november 1-jén 9 óra 30 perckor a rendőrök Komádi, Kossuth utcán észrevettek egy gyanúsan közlekedő járművet. A járőrök a személygépkocsit megállították és igazoltatták a 29 éves sofőrt, akivel szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket jelzett. A zsadányi lakostól a rendőrök a vezetői engedélyét bevonták és a férfit további mintavételre előállították a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra. A nyomozók később gyanúsítottként hallgatták ki F. Pétert, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését, melyet a szakértői vizsgálat is alátámasztott.

A terhelttel szemben a járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a napokban befejezte és az ügy iratait – bíróság elé állítási javaslattal – továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

 

 

Bíróság elé állítási javaslattal zárult a napokban az a büntetőügy is, amelyet szintén a berettyóújfalui rendőrök folytatattak egy román állampolgárral szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Ártánd Közúti Határátkelőhelyen 2014. december 2-án 23 óra 55 perckor Volkswagen típusú gépjárművével belépésre jelentkezett egy román állampolgár. A rendőrök ellenőrizték a sofőr úti okmányait, valamint vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, mely pozitív értéket mutatott. A járőrök további mintavétel céljából a 31 éves férfit a Biharkeresztesi Rendőrőrsre előállították. A rendőrök a román állampolgár vezetői engedélyét bevonták, majd a férfit gyanúsítottként kihallgatták, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését. A nyomozóhatóság az ügy iratait a napokban megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.