Bíróság elé állítási javaslat

2015. 12. 23., sze - 11:55
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a 23 éves férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint betört egy épülő családi házba, ahonnan csavarokat és más tárgyakat tulajdonított el.

A nyomozás adatai szerint egy férfi 2015. december 15-én 10 óra 39 perckor tett bejelentést a rendőrség ügyeletére arról, hogy az éjszaka folyamán Debrecen-Józsán található, épülőfélben lévő, lakatlan családi háza kerítését ismeretlen tettes kibontotta és a házból ellopott 10 darab 1 méteres menetes szárat, valamint körülbelül 90 darab csavart a hozzátartozó alátétekkel együtt.

A rendőrök a helyszínen adatgyűjtést végeztek, amikor az utcában észrevették, hogy elejtett csavarok vannak a földön. A körzeti megbízottak a csavarokat követve eljutottak egy telephelyig, ahol igazoltattak egy ott tartózkodó férfit. A dolgozó a rendőröknek elmondta, hogy tegnap este O. Sándor járt nála és csavarokat, valamint más dolgokat akart neki eladni, de ő azokat nem vette meg. A körzeti megbízottak ezután O. Sándort hajdúböszörményi otthonában igazoltatták. A 23 éves férfi beismerte, hogy előző napon ő tört be a sértett épülőfélben lévő házába, majd a rendőröknek átadta az onnan ellopott tárgyakat.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a hajdúböszörményi lakossal szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást 2015. december 22-én befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.