Bíróság elé áll a vonattal ütköző sofőr

2015. 03. 31., k - 17:32
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bocskaikertben a vasúti átjáróban ütközött össze egy személygépkocsi egy Bocskaikert irányába közlekedő vonattal. A nyomozók a sofőrrel szemben bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást.

A nyomozás adatai szerint 2015. január 19-én 18 óra 15 perc körüli időben Bocskaikertben egy vasúti átjáróban F. István az általa vezetett személygépkocsival lehaladt a vasúti átjáróról a sínek közé, ahonnan nem tudott kihajtani, ezért kiszállt a járműből. A férfi a gépkocsit próbálta a sínek közül kitolni, azonban nem sikerült.  A Debrecen irányából Bocskaikert irányába közlekedő vonatszerelvény vezetője észlelte a járművet, de már nem tudott megállni, így összeütközött a személygépkocsi hátsó részével. A baleset során személyi sérülés nem történt. A helyi lakos gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az 52 éves férfi ellen közlekedés biztonsága elleni bűncslekmény és ittas vezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.