Bíróság elé áll a szeméremsértő

2014. 01. 21., k - 09:10
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Magát mutogatta az utcán az a debreceni férfi, aki ellen bíróság elé állítást javasolnak a rendőrök.

A nyomozás adatai szerint 2013. december 20-án 6 óra 25 perc körüli időben, Debrecenben az Egyetem sugárúton a rendőrök tetten értek egy férfit, aki az egyik kapualjban nemi szervét mutogatta és önkielégítést végzett. A megalapozott gyanú szerint nem ez volt az első alkalom, hogy a terhelt a járókelőknek mutogatta magát, mivel 2013 szeptemberétől már több alkalommal elkövette a bűncselekményt.

A járőrök a 34 éves gyanúsítottat elfogták és előállították a kapitányságra. A nyomozók kihallgatták P. Jánost, aki beismerő vallomást tett.

A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte a helyi lakossal szemben szeméremsértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást és az ügy iratait a napokban bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.