Biciklit lopott, elfogták

2019. 02. 19., k - 12:44
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ellopták egy nő lezárt kerékpárját Gyulán. A körzeti megbízottak a térfigyelő kamera felvételeinek segítségével néhány nap alatt megtalálták a lopás gyanúsítottját, így a bicikli visszakerült a tulajdonosához.

Kerékpárlopás gyanúsítottját állították elő a rendőrök 2019. február 18-án, Gyulán. A bűncselekmény 2019. február 12-én történt. Egy idős nő a Városház utcában, egy kerékpártárolóhoz zárta a kerékpárját, majd felment a lakásába. Mikor elindult volna otthonról, a bicikli már nem volt ott. A Gyulai Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai megnézték a térfigyelő kamerák felvételeit és látták, hogy a kerékpárt egy idősebb férfi vitte el, a Hétvezér utca felé hajtott el vele. A lopást követő napokban figyelték az utcákat, tereket, 2019. február 18-án fel is ismerték a férfit, amint éppen a Harruckern tér felől a Városház utca irányába kerékpározott. Az igazoltatásakor kiderült, hogy a lopott kerékpáron ült. A rendőrök a biciklit lefoglalták és visszaadták a tulajdonosának. A Gyulai Rendőrkapitányság a 77 éves férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Megbukott a drogbiznisz

A Szabolcs vármegyei nyomozók mérlege az ügyben: négy gyanúsított, közülük ketten letartóztatva, cannabis ültetvény felszámolva.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.