Betörte a vasútállomás üvegajtaját

2014. 02. 18., k - 10:38
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a gyanúsított ellen folytatott nyomozást.

A nyomozás adatai szerint a debreceni Nagyállomás egyik biztonsági őre 2014. január 18-án 21 óra 41 perckor telefonon értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét arról, hogy egy férfi a járókelők szeme láttára betörte az állomás egyik ajtajának üvegét, majd elment. A bejelentést követően a helyszínre érkező járőrök megkezdték az adatgyűjtést és tanúkutatást az ismeretlen tettes azonosítása és felkutatása érdekében. A rendőrök rövid időn belül elfogták és a kapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható garázdát. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 19 éves R. Imrét, aki vallomásában elmondta, hogy összeveszett az élettársával, ezért idegességében ököllel beleütött egyet a Nagyállomás ajtajába, ami berepedt.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyíradonyi lakossal szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat 2014. február 13-án bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.