Betörte a kirakatot

2014. 08. 04., h - 15:28
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Polgárőr tartotta vissza a rendőrök kiérkezéséig azt a férfit, aki betörte az egyik üzlet kirakatát Debrecenben. A nyomozók vádemelést javasolnak a gyanúsítottal szemben.

A nyomozás adatai szerint 2014. július 2-án 17 óra 40 perc körüli időben Debrecenben, a Petőfi téren egy férfi betörte az egyik bolt üvegét. Az üzletben tartózkodott egy polgárőr, aki felfigyelt a nagy zajra, majd kiment az üzletből és az utcán a kirakat mellett meglátta a garázdát, akinek az ütéstől a keze is megsérült. Az esetről történt bejelentést követően a járőrök a helyszínre indultak.

 

A tettes meghallotta, hogy jönnek a rendőrök, ezért elkezdett a közeli aluljáró irányába futni, azonban a helyi polgárőr visszatartotta őt az egyenruhások kiérkezéséig. A rendőrök a 29 éves helyi lakost elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók K. Jánost gyanúsítottként hallgatták ki.

 

A Debreceni Rendőrkapitányság vele szemben befejezte a garázdaság vétség és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott a nyomozást és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.

 

Fokozott ellenőrzés

A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 13-án 00 órától 2024. szeptember 15-én 24 óráig.

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 16-án 00 órától 2024. szeptember 30-án 24 óráig.